Intimegészség.hu az Indexen

Medencefenék tornáztatókról írt az Index

„Volt már erről a témáról szó, miért foglalkozunk megint ezzel?

Azért, mert tavaly egy konferencián találkoztunk Krisztával, aki egy vaginaedző gépet forgalmaz. Kedves volt és közvetlen, elmagyarázta a szerkezet pofonegyszerű működését, és olyan számokat mondott arról, hogy hivatalos felmérések szerint a nők hány százalékát sújtja az inkontinencia, hogy alig hittünk neki. Utánanéztünk a dolognak, és kis nyomozás után kiderült, hogy a számok, amiket Kriszta mondott, nemhogy reálisak, de óvatos becslések.

Edit meg én nagyon sokszor érezzük, és tapasztaljuk a nőkkel folytatott beszélgetések során, hogy a női lét valójában egy tabulabirintus, amit a csajok szorgalmasan, egész életen át építenek maguknak, szépen körbefalazva, elrejtve problémáikat, fájdalmaikat és félelmeiket.

Az inkontinenciában érintett emberek nemhogy egymásnak, de nagyrészt még maguknak sem vallják be az állapotukat, nem néznek szembe vele, nem keresik az okokat, inkább alkalmazkodnak hozzá, és tudomásul veszik, hogy az idő múlásával – mint minden esetben, ha eltagadjuk a bajt – romlik a helyzet.”

Megjelent egy cikk velem a www.lassabbanbaby.blog.com-on, amelyet az index címlapra hozott. Azt hiszem igazán jól sikerült. Fogadjátok, olvassátok szeretettel!

A teljes cikkért kattints ide!

Az Intimegészség.hu segít, hogy tüneteid kezeléséhez megfelelő otthoni segédeszközt, kiváló szakorvosokat és értő-támogató közösséget találj, mely ledönti a tabukat.

Akár férfiként kell szembenézned vizelettartási nehézségekkel vagy székletinkontinenciával, akár nőként kell visszavenned a kontrollt tested felett, mi melletted állunk.

Segítünk, hogy újra teljes, boldog és szabad életet élhess. 

Furcsa érzések, gyakori vizelési inger és húgyúti fertőzések? Az inkontinencia jelei lehetnek.

Furcsa érzések odalent, gyakori vizelési inger és húgyúti fertőzések? Az inkontinencia első jelei lehetnek!

A medencefenék problémáinak kialakulásához jellemzően nem néhány hétre, hanem akár évre vagy évtizedre van szükség. A megmagyarázhatatlan eredetű derék- vagy medenceövi...
Húgyúti fertőzések és felfázás

Húgyúti fertőzések és felfázás: Mi történhet, ha nem kezeljük időben?

Bár a köznyelvben gyakran csak felfázásként emlegetjük, valójában a húgyúti fertőzések hátterében számos tényező állhat: a bakteriális és vírusos megbetegedések...
Babatervezés lépésről lépésre – Útmutató a tudatos gyermekvállaláshoz

Babatervezés lépésről lépésre – Útmutató a tudatos gyermekvállaláshoz

A gyermekvállalás egy csodálatos, ugyanakkor félelmetes és rengeteg kérdést felvető életszakasz kezdete. Akár az első babádat tervezed, akár már van gyermeked, mindig...

D-vitamin, izmaink rejtett szövetségese

A D-vitamin nem csupán egy egyszerű vitamin, hanem egy zsírban oldódó prohormon, amely kulcsszerepet játszik a csontok egészségében, az immunrendszer működésében és –...

Van egy zárt Facebook csoportunk...

Kedves Látogató!

Tudtad, hogy van egy Zárt Facebook csoportunk (Őszintén az inkontinenciáról és más medencefenék problémákról), ahol a tagok nyugodtan és kötetlenül kérdezhetnek gépek kezelésével, illetve egyéb más a témához kapcsolodó problémákról, gyógymódokról stb.?

Lépj be kötelezettség mentesen és mindenben segítünk!

Várunk szeretettel,

Dombai Krisztina

You have Successfully Subscribed!