7 dolog, amit minden nőnek meg kell tennie az intim egészsége érdekében

Stephanie Taylor, a Kegel8 ügyvezető igazgatója hét egyszerű tippel segíti a nőket, hogy ebben az évben is kellő figyelemre méltassák intim egészségüket. Ő is hivatásának tekinti, hogy felnyissa a nők szemét, támogassa és kellő információval lássa el őket.

Általánosságban elmondható, hogy korunk gyengesége a külsőségekre való odafigyelé Gondoskodunk a hajunkról, a bőrünkről, mindig szép ruhát, szép cipőt húzunk, de a belsőnkről elfeledkezünk – és ez alatt nem csak a lelkünket értem.

Az intim testrészek egészségének az év minden napján a prioritási lista élén kellene szerepelnie. Ugyanúgy időt kellene rá fordítani, mint a bőr, a haj vagy a köröm ápolására, mi azonban figyelmen kívül hagyjuk. Akkor kerül inkább előtérbe, ha valamilyen probléma lép fel, például elváltozás, betegség vagy fertőzés.

Ezért döntöttem úgy, hogy az új év derekán elhozom neked Stephanie tanácsait arra vonatkozóan, mi mindenre kellene figyelnie egy nőnek önmagával kapcsolatban. Ha még nem tettél újévi fogadalmat, legyen az, hogy 2020-ban még többet foglalkozom az intim területeid ápolásával!

1.Borotválni vagy nem borotválni?

Nőként bizonyára neked is sokkal kényelmesebb, ha kellőképp leszőrteleníted magadat. Tisztábbnak és szexisebbnek érzed magadat, igaz? Valószínűleg. Ugyanakkor érdemes beszélnünk a szőr szerepéről az intim területeken. Valójában több funkciója is van, ami a hasznodra válhat: véd a baktériumoktól, a fertőzésektől, a kidörzsölődés ellen és felszívja az izzadságot.

Egy felmérés szerint a nők 84%-a borotválkozik rendszeresen odalent, és bár tény, hogy egyfajta igényesség társul hozzá, a fentiek alapján érdemes feltenni a kérdést: megéri a folyamatos szőrtelenítés?

2.Nem mindegy, milyen tusfürdőt használsz 

Talán tudtad, talán nem, a hüvely a Lactobacilli néven ismert bacilusnak köszönhetően teljesen öntisztuló.

Az illatos tusfürdők, a különböző vegyszerezett fürdőbombák, a hidratálók és egyéb mesterséges termékek használata negatívan befolyásolhatja intim szerved pH-szintjét és az öntisztulás folyamatát is.

3.Mutasd a fehérneműd! 

Egy nő fiókjából sem hiányozhatnak a szexi bugyik, nem igaz? Az intim együttlétek idejére nyugodtan felkaphatunk egy-két bevállalósabb darabot, ugyanakkor nem árt tudni, hogy az egészségünk szempontjából a pamut a legjobb választás, mert ez a leginkább légáteresztő anyag.

4.Helló, hidratálás! 

Bizonyára te is tudod, hogy a víz milyen fontos szerepet tölt be az életünkben. Nincs ez másképp a hüvely egészségének esetében sem. A napi két-három liter tiszta víz elfogyasztása nemcsak a bőrünket teszi ragyogóvá, a sejtjeinket egészségessé, de a hüvely megfelelő hidratációjához is hozzájárul. Ha a hüvely kiszárad, az fertőzésekhez, viszketéshez és égő érzéshez vezethet.

Utálod a sima vizet? Vágj bele különböző citrusféléket, esetleg uborkát és mentát! Nagyon fontos, hogy tiszta vizet igyál, ne a boltban vásárolt cukros italokat.

5.Beszéljünk az edzésről…

A legtöbb edzőruha a testhez tapad, feszes és általában latexből vagy poliészterből készül, így könnyen átizzadjuk, ráadásul nem légáteresztősek. Az izzadt ruha és fehérnemű pedig tökéletes terepet biztosít a rossz baktériumok számára.

A legjobb, ha edzés után gyorsan lezuhanyozol és tiszta ruhát veszel. Tudom, csábító az edzőtársakkal beszélgetésbe elegyedni egy fehérjeturmixszal futópadozás után, de mindannyiótoknak jót tenne, ha előbb inkább lefürödnétek, átöltöznétek és utána cseverésznétek az edzőterem büféjében.

6.Mi a helyzet a medencefenékkel? 

Az intim egészséghez a medencefenék állapota is hozzátartozik. Az izmok gyengülését az idősek problémájának tartják, pedig bárkit érinthet bármilyen korosztályból. Ennek következménye az inkontinencia és a különböző süllyedéses elváltozások kialakulása.

A medencefenék izmainak tornásztatása a napi rutin része kell, hogy legyen. Ha segítségre van szükséged, mindenképp fordulj orvoshoz, szakemberhez vagy intimtorna-oktatóhoz. Ajánlom továbbá az izomstimulációs eszközöket amelyekkel otthon, kényelmes körülmények között tornásztathatod izmaidat.

7.Azok a bizonyos pirosbetűs napok 

A menstruáció idején sokan a betétet, mások a tampont részesítik előnyben. Mindkét esetben tartsd be az alapszabályt: a betét ne legyen bent négy óránál, a tampon pedig nyolc óránál tovább. Az a legjobb, ha gyakran cseréled és odafigyelsz a higiéniára, így nagyobb valószínűséggel kerülöd el a fertőzéseket.

Forrás [https://www.mirror.co.uk/news/weird-news/8-things-women-need-keep-13993443

Furcsa érzések, gyakori vizelési inger és húgyúti fertőzések? Az inkontinencia jelei lehetnek.

Furcsa érzések odalent, gyakori vizelési inger és húgyúti fertőzések? Az inkontinencia első jelei lehetnek!

A medencefenék problémáinak kialakulásához jellemzően nem néhány hétre, hanem akár évre vagy évtizedre van szükség. A megmagyarázhatatlan eredetű derék- vagy medenceövi...
karácsonyi ajándékötletek nőknek

Karácsonyi ajándékötletek nőknek

Azt mondják, ha egy nő azt akarja találni a karácsonyfa alatt, amire vágyik, jobban teszi, ha kerek-perec megmutatja a környezetének, milyen a jó meglepetés. Rajtunk ne...
Az inkontinencia első tünetei

Az inkontinencia első tünetei

A vizelettartási nehézségekkel, vizeletvesztéssel járó inkontinencia egyre inkább közbeszéd tárgya. Nem véletlenül, hiszen hazánkban is 10-ből 7 nő élete során legalább...
merj kérdezni a nőgyógyásztól

Kérdések, amiket a nőgyógyász rendelőjében nem mersz feltenni

Kérdések, amiket a nőgyógyász rendelőjében nem mersz feltenni Normál esetben a nőgyógyász rendelőjében nemcsak az alapos vizsgálatokra, hanem a tünetek és panaszok...

Van egy zárt Facebook csoportunk...

Kedves Látogató!

Tudtad, hogy van egy Zárt Facebook csoportunk (Őszintén az inkontinenciáról és más medencefenék problémákról), ahol a tagok nyugodtan és kötetlenül kérdezhetnek gépek kezelésével, illetve egyéb más a témához kapcsolodó problémákról, gyógymódokról stb.?

Lépj be kötelezettség mentesen és mindenben segítünk!

Várunk szeretettel,

Dombai Krisztina

You have Successfully Subscribed!

Fontos információ a szállításról!

You have Successfully Subscribed!